Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hírek az állatkínzásokról

2011.07.09

Egy hétig volt elpusztult lótetem az egyik ház udvarán a Fejér megyei Szabadhidvégen. A kilencszáz lakosú településen élők régóta tiltakoznak a jegyzőnél amiatt, hogy éheznek az állatok az egyik háznál.

Az önkormányzat nem tehet semmit, mert a hatósági állatorvos szerint közepes kondícióban vannak az állatok, és van eleség előttük. A megyei főállatorvos szerint a jegyzőnek mégis kellene lépéseket tenni.

Harai Zoltánné, a település polgármestere azt mondta: írásban is érkezett már bejelentés arról, hogy éheznek az állatok, de a hatósági állatorvos ellenőrzésekor volt takarmányuk.

Takarmány azért van az állatok előtt, mert az emberek sajnálják őket, van, aki a kerítésen keresztül ad nekik enni. Kiss Gyula, a település alpolgármestere elmondta: ő szállított takarmányt a családnak, akik bértartással is foglalkoztak, de a múlt nyáron elfogyott a pénzük. Azóta néha saját költségén visz enni az állatoknak, de az is előfordul, hogy az emberek adnak neki pénzt erre.

Az elpusztult lovat az alpolgármester pénteken délben elszállította a lajoskomáromi önkormányzat elhullott állatokat gyűjtő telepére.

                                                               A csontsovány lovat állatorvos is kezelte


A családnál eredetileg kilenc ló volt, ötöt korábban elvittek, négy maradt, ezek közül pusztult el az egyik. Kiderült, hogy az állat nem éhen halt, hanem beteg volt, az állatorvos is kezelte.

Gombos Zoltán megyei főállatorvos azt mondta: mindenképpen a jegyzőnek kell lépéseket tenni, ha a helyi lakosok bizonyítják, hogy azért van eleségük a lovaknak, mert ők adnak nekik. A jegyzőnek jogában áll az állattartás megtiltása. Ha valaki nem gondoskodik állatairól, az állatkínzásnak minősül, és feljelentést lehet ellene tenni - hangsúlyozta Gombos Zoltán.

A családról annyit lehet tudni: nehéz helyzetbe kerültek, három gyermeket nevelnek, az anya állapotos.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

SZIA

(Z, 2017.06.13 22:18)

Erhgc